Fajtatörténet:

Az orosz fekete terrier viszonylag fiatal fajta, kialakulása óta tenyésztése szervezett keretek között történik, és az első próbálkozásoktól a mai napig nyomon követhető.
A fajta kialakulása röviden:
A II. világháború után a Szovjetúnióban jelentősen lecsökkent  a munkakutyák száma, főleg a hadseregben igény mutatkozott egy olyan sokoldalú kutyára, amely erős, igénytelen, nyugodt, sokoldalú és jó idegrendszerrel rendelkezik. Nem volt utolsó szempont az sem, hogy azon a hatalmas területen előforduló valamennyi szélsőséges időjárást jól viselje.

A fajta megteremtőjének Medvegyev vezérőrnagyot tartják, aki akkoriban a moszkvai Központi Kutyakiképző Iskola parancsnoka volt és a  munkakutya tenyésztést irányította.

Az első próbálkozások eredményeként néhány átmeneti fajta született: moszkvai vizikutya (kaukázusi, ujfoundlandi és kelet-európai juhász keresztezéséből), moszkvai őrkutya (bernáthegyi, kaukázusi juhász kutya  és kelet-európai juhász keresztezéséből) és az orosz fekete terrier (óriás schnauzer, airedale terrier, rottweiler és moszkvai vizikutya keresztezéséből).


Önálló fajtaként ma már csak az orosz fekete terrier és a moszkvai őrkutya létezik.
Az orosz fekete terrier a schnauzertől örökölte kiváló örző-védő tulajdonságát, robbanékonyságát és nem utolsó sorban a durva, időjárásálló, fekete szőrtakarót. Az airedale terriertől a bátorságát és önfeláldozó képességét, a jó szimatát, az izmos, erős de atlétikus felépítését. A rottweilertől a nagy izomtömeget, erőt és legendás hűséget örökölte.
A tenyésztésbe bevont többi fajta -  mint a moszkvai dog és az orosz kopó - nem hagyott lényeges nyomot a fajta kialakulásában.

Az orosz fekete terrierek "ősapja" Roy (Zorab-Lédi), egy Csehországból származó óriás schnauzer volt, akivel különböző fajtájú szukákat fedeztetve hasonló tulajdonságú utódok születtek, amelyek robosztusak, erős felépítésűek voltak, nagy és hosszúkás fejűek, sötét (általában fekete) erős szőrzettel rendelkeztek.

A további tenyésztéshez Royt és az utódok közül a legerősebbeket, a legjobb munkaképességűeket választották ki, hiszen a cél egy kiváló munkakutya tenyésztése volt, örző-védő és rendőrségi feladatok ellátására.
Kiállításon először 1955-ben, a Vörös Csillag központi tenyésztő szervezet mutatta be őket, 2 év múlva a Panszovjet  rendőrkutya kiállításon már 40 fekete terrier vett részt, felkeltve a kutatók és tenyésztők figyelmét.

Az első könyv 1958-ban jelent meg a fajtáról, standardról, használhatóságáról, kiképzéséről.
A fajta első hivatalos standardját az Orosz mezőgazdasági Minisztérium adta ki 1981-ben, amikor már a Szovjetunión kívüli országokban is élt számos példány.
Az FCI 1983-ban, a 327-es regisztrációs szám alatt elismerte a fajtát, és akkor még a 3. fajtacsoportba, a terrierekhez sorolta, ma már az orosz fekete terrier a 2. fajtacsoportba, az örző-védő kutyákhoz tartozik.


A tenyésztés eredménye egy kiegyensúlyozott, de jó vérmérsékletű, intelligens, nyugodt- de harc esetén kőkemény kutya lett. Szőrzete ill. szőrszerkezete bármilyen időjárás esetén ellenálló, bundája hótól, esőtől, víztől nem ázik át, védi a kutyát hideg-meleg ellen. Testtömegéhez képest keveset eszik, mozgásigénye átlagos. Rövid távon gyors mint egy szetter, hosszú távon kitartó mint egy schnauzer, olyan vehemenciával támad, mint egy terrier, a családdal szelíd és kedves mint egy újfunlandi. Komoly támadás esetén nem ismer kegyelmet. Nagyon intelligens, könnyen tanul, de  roppant érzékeny, mint a terrierek, a durvaságot nem tűri, rosszabb esetben  lelkileg belebetegszik. Ideges típusú, türelmetlen ember ne tartson fekete terriert!

Általában nyugodt, ok nélkül nem támad, nem vadászik, ideális kísérőkutya.

A kutatók és tenyésztők ilyen rövid idő alatt egy  rendkívüli kutyát  alkottak, a fajtát az "orosz fekete gyöngy" és a "szőrmébe bújt ember" jelzőkkel gyakran illetik.
Ma már Oroszországon kívül a világ számos országában tenyésztik és tartják a fajtát elkötelezett és lelkes hívei, népszerűsége az utóbbi évtizedekben kiállítási szereplésének köszönhetően egyre nőtt, számos kiállítás győzteseként áll a dobogó legfelső fokán ez a csodálatos kutya. De ne felejtsük el, a tenyészcél egy "tökéletes" munkakutya létrehozása volt, amit kötelességünk  a mai napig szem előtt kell tartani!
Az orosz fekete terrier nem egy nagy plüssmackó, csak egy rendkívül kedves, alkalmazkodó és kiegyensúlyozott, de baj esetén egy veszélyes és kemény  ellenfél is, akit tudatos és szeretetteljes  neveléssel ideális családi kutyaként is tiszta szívvel ajánlhatok.